Holland biztosítási rendszer

 

tulipanok uttalSzolgáltatásunk a holland egészségügyi rendszer szabályrendszerére épül. Mind a baleset elszenvedőjének, mint baleset okozójának rendelkezdnie kell egy Hollandiában kötött, holland egészségügyi biztosítással. Baleseti kárrendezés során a két fél biztosítója között a kárrendezési tanácsadók, mint például a Hongaren.com közvetítenek.

Mivel az egészségbiztosítás kiemelkedően fontos szerepet játszik Hollandiában, az alábbiakban szeretnénk egy rövid áttekintést nyújtani róla.

Reméljük, hogy Önnek is tudunk hasznos, új információval szolgálni.

 

Általános tudnivalók a holland biztosítási rendszerről

Az egészségbiztosítás első sorban az egészségügyi ellátás költségeinek fedezésére szolgál. Minden Hollandiában tartózkodó magyar állampolgárnak egészségügyi biztosítást kell kötnie még akkor is, ha Magyarországon már rendelkezik érvényes egészségbiztosítással. (Hatályos jogszabályok értelmében, senki nem rendelkezhet két országban egészségbiztosítással. A holland biztosítás megkötésével egy időben a magyart meg kell szüntetni, ennek elmulasztása súlyos pénzbírságot von maga után!).

A biztosítás kiválasztásához egy holland biztosítóhoz kell fordulni, ahol legalább egy alap csomagot (basis) kell választanunk. Ez fedezi az alapellátás szolgáltatásait (pl. háziorvos), de mellé kiegészítő biztosításokat is köthetünk (pl. fogászati ellátásra). Az alap csomag nagyjából ugyanazokat az orvosi beavatkozásokat fedezik minden biztosítónál, viszont az árban 30-40 eurós különbség is mutatkozhat. Ezért különösen fontos, hogy körültekintően válasszuk meg biztosítónkat, amit jelentősen megkönnyítenek a direket ezzel foglalkozó honlapok, mint például a holland nyelvű Zorgkiezer, a Zorgverzekering vagy az angolul is elérető Independer.

Minden egészségbiztosító köteles egy alapcsomagot kínálni, amelynek összege az igénybevevő nemére, életkorára és egészségi állapotára való tekintet nélkül változatlan. A 18. életévüket még nem betöltöttek egészségbiztosítása részben államilag finanszírozott. A biztosítás megkötésekor ki kell választani egy “eigen risico”-nak nevezett – másnéven önrész – összeget, amely 2014-től minimum 360 €. A nem alapellátásért, illetve olyan ellátásért, melyre nincs kiegészítő biztosításunk, kötelesek vagyunk az “eigen risico” értékéig magunk fedezni a költségeket, afelett pedig a biztosító. Az önrész (eigen risico) egy naptári évre vontakozik, így az adott év első napjától december 31-ig számolódik. Az önrészt tehát maximum évente egy alkalommal kell kifizetni!

Választhatunk, hogy kevesebb havidíjat fizetünk (nagyjából 75 €), és magasabb, €860 “eigen risicot”, vagy magasabb havidíj mellett alacsonyabb önrészt vállalunk.

Az egészségbiztosítás megkötéséhez az országba való megérkezés után (legális megérkezés: regisztráció, munkaszerződés stb…) 3 hónap áll rendelkezésre. Ennek elmulasztása esetén a CVZ (College voor Zorgverzekeringen) bírságot szab ki, és kiszámlázza az elmulasztott díjhátralékot is.

A biztosítónak joga van (és általában él is a jogával) visszamenőleg kiszámlázni az országba történő regisztráció és a biztosítás megkötése közötti időszakot. Biztosítás nélkül a magyar állampolgárok három hónapig turistaként tartózkodhatnak az országban (természen csak abban az esetben, ha nem rendelkeznek regisztált lakcímmel és/vagy érvényes munkaszerződéssel).

 

Mit fedez a betegbiztosítás?

A törvény által meghatározott azon szolgáltatások kerete, amiket egy alapcsomagnak tartalmaznia kell. Ezen felül egyes biztosítók csomagjai fedezhetnek extra szolgáltatásokat is.

Minden Hollandiában élő 18. életévét betöltött lakos kötelező legalább az alap (basis) egészségügyi biztosítást megkötni, mely a következőket tartalmazza:

  • orvosi ellátás, beleértve az általános, a szak- és a szülészeti ellátást
  • kórházi kezelés
  • gyógyszeres kezelés
  • 18 éves korig fogászat
  • szülészeti utógondozás
  • segítségnyújtás dohányzásról való leszokáshoz.

A biztosítók az alapcsomag mellett kiegészítő csomagok megvásárlására is kínálnak lehetőséget.
Egy évben egyszer, január 1-jei hatállyal van lehetőség biztosító társaságot váltani, ellenben egy adott biztosító kiegészítő csomagjai között bármikor.

 

Mi szükséges a biztosítás megkötéséhez?

A biztosítás akkortól érvényes, amikor az első havi díj befizetésre került. A biztosítás megkötéséhez az alábbi dokumentumokra van szükség:

  • személyazonosságot igazoló dokumentum (útlevél, személyi igazolvány)
  • bejelentett lakcímet igazoló dokumentum

Bővebb, holland/angol nyelvű információért látogasson el a holland kormány hivatalos honlapjára!
http://www.government.nl/issues/health-issues/health-insurance

.